
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága (JCS) közölte, hogy helyi idő szerint 11 óra 53 perc és 12 óra 10 perc között a kínai és az orosz gépek az Ullung-sziget felől, északi irányból berepültek az ország légvédelmi azonosító zónájába, majd a keleti részén fekvő Dokdo-szigeteken át elhagyták azt. Nem sértették meg Dél-Korea légterét - tették hozzá.
A JCS közölte, hogy már a berepülés előtt azonosította a gépeket, és taktikai megfontolásból a helyszínre küldte vadászgépeit egy esetleges incidens elkerülése érdekében.
Legutóbb júniusban történt hasonló eset.

A kínai és az orosz gépek Japán-tenger feletti átrepülése is azt váltotta ki, hogy a japán légvédelem azonnal vadászgépeket riasztott. A japán védelmi tárca közölte: egyértelmű erődemonstrációnak tekintik a kínai és orosz gépek közös bevetését az ország határához közel.
Bár a harci gépek nem hatoltak be a japán légtérbe, a minisztérium már továbbította az incidenssel kapcsolatos aggályait Moszkvának és Pekingnek.
A kínai védelmi tárca közlése szerint Kína és Oroszország közös légi járőrözést végez Dél-Koreában és Japánban is, és ez része a két ország közötti katonai együttműködésnek.
A JCS egy tisztviselője elmondta, hogy Dél-Korea a repülőgépek behatolása miatt tiltakozott Kínánál katonai forródrótjukon keresztül, de Oroszországnál nem, mert vele nincs közös forródrótja.
A légvédelmi azonosító zóna nem az adott ország területéhez tartozó légtér, de pontosan az esetleges félreértések és balesetek elkerülése érdekében az ezekbe történő berepüléskor a nemzetközi gyakorlat szerint a külföldi repülőgépek lehetővé teszik azonosításukat.
Dél-Korea a térségből elsőként, 1951-ben hozott létre légvédelmi azonosító zónát Észak-Korea fenyegetése miatt. Japán 1969-ben csatlakozott a zónát kialakító államokhoz. Egyes zónák részben lefedik egymást, és kiterjedhetnek a nemzetközi légtérre is.
Forrás: MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott