
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A horrorisztikus eset még novemberben történt, amikor a népszerű amerikai YouTuber, Adam Knowles kipróbált egy RPG-7-es rakétavetőt, a szörnyű élményről azonban még csak vasárnap tett közzé egy elemző felvételt – írta meg a The Sun hétfőn.
Mivel a barátjával együtt üzemeltetett csatorna témája a fegyverek és azok használata, ez kicsit sem volt meglepő.
Azonban az, hogy váratlanul felrobbant a kezében a fegyver már annál inkább.
Kezdetben minden jól haladt, ám a rakéta kioldásakor nem csupán a fegyver, hanem a tartalomgyártó is lángba borult.
A kamera az egész jelenetet rögzítette, melyet a srácok maguk hoztak nyilvánosságra vasárnap este. A robbanás 11 perc 46 másodpercnél látható.
A videóban ugyan már Adam is részt vesz, ám a kezei még mindig be vannak kötözve az égési sérülések miatt.
A balesetet azonban nem csupán alkarjai sínylették meg, agyvérzést és koponyatörést is szenvedett.
A robbanás következtében ugyanis a sisakja is lerepült, így a földre eséskor – amit már eszméletlenül tett meg – semmi nem védte meg a fejét.
Akkor azonnal orvost hívtak hozzá, viszont semmire nem emlékezett.
Az incidens óta a fenti videóban látta először a robbanást.
Címlapfotó: Ballistic High-Speed hivatalos YouTube-csatorna

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott