
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Az izlandi Meteorológiai Hivatal közlése szerint a kitörés a kiürített Grindavík halászfalutól északra kezdődött. A geológusok és mentési szakértők azonban kedden arról tájékoztattak, hogy a lávafolyam a jelek szerint elkerüli a települést, így van remény a házak megmenekülésére.
Az X közösségi médiaplatformon közzétett felvételeken jól látható a éjszakai égbe szökő izzó láva. A helyi hatóságok figyelmeztetést adtak ki, hogy senki ne közelítse meg a vulkánt.
"Vulkánkitörés kezdődött Grindavík mellett. Nem tudjuk, mekkora károkat okozhat" - írta a Facebookon Gudni Jóhannesson izlandi elnök, hangsúlyozottan arra kérve a lakosságot, hogy kövesse a polgári védelem utasításait.
Az izlandi kormány keddi közleménye szerint "a kitörés nem jelent életveszélyt".
A Reykjavíktól 40 kilométerre délnyugatra fekvő Grindavíkot már hetek óta fenyegette a vulkán kitörése. Novemberben a falu mintegy 3700 lakosát evakuálták, és a közeli idegenforgalmi látványosságot, a Kék Lagúnát is lezárták, amit egyébként éppen a hétvégén nyitottak meg újra a látogatók előtt.
A hétfő éjszakai vulkánkitörést követően a főváros Keflavik nemzetközi repülőterének forgalmát nem állították le, de számos érkező és induló járatnál késéseket jeleztek.
Az izlandi Meteorológiai Hivatal közlése szerint a földfelszínen mintegy 3,5 kilométeres repedés keletkezett, ami tovább nőtt, de annak legdélebbi pontja is 3 kilométerre volt Grindavíktól. A vulkánból másodpercenként mintegy 100-200 köbméternyi láva tört felszínre - fűzték hozzá megjegyezve, hogy ez a mennyiség a korábban a térségben tapasztaltak sokszorosa.
Izlandon 33 aktív vulkánrendszer található, Európában a legtöbb, és átlagosan minden negyedik-ötödik évben történik vulkánkitörés. A Reykjanes-félszigeten a Fagradalsfjall tűzhányó közelében a közelmúltban három kitörés történt: 2021 márciusában, 2022 augusztusában és 2023 júliusában.
Forrás: MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott