
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A térfigyelő kamera felvételén az látszik, amint a nő kiszáll a vezetőülésből és megpróbálja Thiagot kirángatni a kocsiból. A férfi ekkor dühbe gurul, előrántja pisztolyát és ellő a nő feje mellett. Ezt követően a rendőrtiszt fegyvere segítségével ököllel kezdi ütni párját, mielőtt kétszer mellkason lövi. A többgyermekes anyuka ekkor összeesik és meghal.
A férj az eset után elhajtott a helyszínről, mielőtt visszatért volna, hogy Erika holttestét betegye a járműbe. Feleségét kórházba szállította, ahol megállapították halálát.
Thiago bevallotta bűnösségét, azonban azt állította, hogy felesége megpróbálta tőle elvenni a fegyvert, amit a videó nem igazolt.
Erika korábban már tett feljelentést férjével szemben, miután Thiago megfenyegette, hogy lelövi. Ennek ellenére a nő nem akart büntetőjogi feljelentést tenni és nem kért védelmi határozatot sem.
A felkavaró videó kizárólag 18 éven felülieknek ITT tekinthető meg!

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott