
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Az incidens megrémítette a szülői közösséget, azonban az intézmény szerint nem zaklatás történt, hanem a két diák közti egyszerű konfliktusról volt szó. A tanuló ennek következtében akarta kivetni magát az ablakon, de a másik lefogta a szörnyű tettre készülő fiút és becsukta az ablakot.
Információk alapján az öngyilkosságot megkísérlő iskolásnak már korábban is akadtak magatartásbeli problémái.
A vezetőségnek már régen intézkednie kellett volna
– mondták az aggódó szülők.
A mentőszolgálat is kiérkezett helyszínre és a 11 éves ukrajnai kamaszta pozsonyi gyermekkórházba szállították.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott