
Legalább harminc ember meghalt, miután pánik tört ki egy turisztikai látványosságnál
Olescsuk elmondása szerint a Zaliv hajógyárat támadták Kercsben, a félsziget keleti oldalán. A támadás tényéről az orosz védelmi minisztériumra hivatkozva az orosz sajtó is beszámolt. A Zaliv Kelet-Európa egyik legnagyobb hajógyára, amelyet a nyugati országok az ukrajnai háborúban betöltött szerepe miatt büntetőintézkedésekkel sújtottak.
Az Interfax orosz hírügynökség beszámolója szerint 15 rakétával támadták a gyárat, melyek közül 13-at megsemmisített a légvédelem. A hírügynökségi jelentés szerint a haditengerészet új hajója csak megrongálódott.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Olescsuk szerint viszont "megskalpolták" az orosz haditengerészetet, amivel arra utalt, hogy Franciaország SCALP manőverező robotrepülőgépekkel látta el Ukrajnát. A célba vett hajó szerinte a közeli jövőben a Fekete-tengeren állt volna szolgálatba, hogy rakétákat indítson ukrán területek felé.
A Krím félszigetet Oroszország 2014-ben csatolta el Ukrajnától, amit a nemzetközi közösség azóta sem ismer el. Ukrajna deklarált célja a félsziget visszafoglalása.
Forrás: MTI

Legalább harminc ember meghalt, miután pánik tört ki egy turisztikai látványosságnál

Síremlékeket döntöttek ki ismeretlenek az erdélyi Szászrégen zsidó temetőjében

Ennek tényleg elment a józan esze: a tűzszünet alatt is fegyvereket kér Ukrajnának a volt brit miniszterelnök

A német fuvarozók azonnali védett árat követelnek a német kormánytól

Újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak

Van ahol kötelező irányjelzővel szerelni a rollereket, májustól lép életbe

Amerikai képviselők számonkérték Brüsszelt, amiért beavatkoznak a magyar választásokba

Felkavaró videó: Apja mellől rángattak el egy fiatalt Zelenszkij toborzótisztjei

Zelenszkijék nem bízzák a véletlenre: ukrán politikai tanácsadók dolgoznak Magyarországon

Európa nem készült fel a hatalmas energiaválságra, több országban korlátozni kell a fogyasztást

Ellenállnak a német fiatalok: nem akarnak brüsszeli érdekekért háborúba menni

Ébredezik Európa: Franciaországban és Írországban tüntetések kezdődtek a magas üzemanyagárak miatt