
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A kormányfő arról nem beszélt, hogy az érvényben lévő fegyvernyugvás meddig hosszabbítható meg.
Abban állapodtunk meg, hogy a nők és a gyerekek, valamint a külföldi túszok szabadulnak elsőként
- magyarázta Netanjahu.
Ha ez megtörtént, folytatjuk a harcot
- tette hozzá.
A Hamász fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, ahol mintegy 1200 embert, többnyire civileket gyilkoltak meg, mintegy háromezret megsebesítettek és körülbelül 240 embert elraboltak.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Netanjahu szerint a terroristák a legszörnyűbb gyilkosságokat követték el.
Abszolúte nincs más választásunk, mint a Hamász elpusztítása
- fogalmazott Benjámin Netanjahu.
Az izraeli kormányfő azt ígérte, hogy a hadsereg mindent megtesz annak érdekében, hogy megkímélje a polgári lakosságot.
A gázai hatóságok szerint az október 7-én indult háborúban már több mint 15 ezer civil halt meg az övezetben, és mintegy 36 ezren megsebesültek. További nagyjából 7000 ember hollétéről pedig semmit nem lehet tudni.
Forrás: MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott