
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Mint mondta, az incidens a Traian Vuia Műszaki Szakközépiskolában történt hétfőn reggel 9 óra körül, a rendőrséget a112-es sürgősségi hívószámonriasztották. Az ügyben vizsgálat indult.
A nevelőt szúrt sebbel szállították a megyei sürgősségi kórházba, ahol megműtötték. Amikor bevitték a sürgősségi osztályra, eszméleténél volt és együttműködött az orvosokkal - nyilatkozta a sajtónak Hadrian Borcea, a kórház sürgősségi osztályának vezetője.
A főtanfelügyelő közölte, hogy az elkövető egy tizedik osztályos diáklány, aki eminens tanuló, érdemösztöndíjat is kap, és korábban nem észleltek nála magatartási problémákat. A 16 éves vidéki lány a nagyváradi középiskola kollégiumában lakik.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Alina Coste iskolaigazgató a Bihon hírportálnak elmondta: a konfliktus előzménye, hogy a nevelő előző este villanyoltáskor egy fiút talált a lány kollégiumi szobájában, amiért megrótta. A helyi sajtó szerint az incidens ennek a folyománya, az egyik igazgatóhelyettes irodájában történt, ahova a lányt és édesanyját behívatták az előző esti kihágás miatt. A diáklány ekkor szúrta hátba az őt szembesítő pedagógust - írták.
A lány a rendőrségnek azt mondta, a kést otthonról, a Bihar megyei Mezőörményes (Urmenis) községből vitte be az iskolába.
Az igazgató szerint az iskola tanulóit és pedagógusait sokkolta az eset, a tanfelügyelőség szakemberek bevonásával segít nekik feldolgozni a történteket.
Forrás: MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott