
69 éves férfi erőszakolt kislányokat, egyikük 7 éves volt
Dawn Walker, írói nevén Dawn Dumont kanadai írónő tavaly nyáron szökött el gyermekével, eltűnésüket pedig úgy állította be, mintha mindketten a folyóba fulladtak volna. Egy évvel ezelőtt, július 24-én jelentették eltűnésüket, nem sokkal később viszont a Saskatchewan folyó közelében megtalálták a személyes holmijukat, egy horgászbotot, valamint a nő autóját. A hatóság hatalmas erővel kereste az eltűnt nőt és gyermekét a folyó mentén, miközben ők az Egyesült Államokba utaztak. Alig két héttel a bejelentés után, augusztus 5-én a rendőrség biztonságban megtalálta Walkert és kisfiát, miután napokig követték a banki tranzakcióikat.
A 49 éves Walker teljeskörű beismerő vallomást tett, melyben elmondta, hogy valójában a családon belüli erőszak elől menekült, és ártatlannak vallotta magát az ügyben. A gyermek apja ezzel szemben csütörtökön, a bírósági tárgyaláson minden vádat tagadott.
Attól tartok, hogy ha Dawnt nem vonják felelősségre a tetteiért, akkor legközelebb sokkal rosszabbat is megtehet majd
– fogalmazott a férfi csütörtökön a CBC beszámolója szerint.
A bíróság végül ítéletében megjegyezte, hogy Walker jól megfontolta tervét, és hónapokig tarthattak az előkészületek az eltűnésük napjára. Ezzel nem csak a nyilvánosságot vezette félre, de a családját is, amivel végül óriási traumát és anyagi kárt is okozott. A bíró végül 12 hónap börtönbüntetésre ítélte.
Címlapfotó: Twitter/@TheStarPhoenix

69 éves férfi erőszakolt kislányokat, egyikük 7 éves volt

Megölte lányát, majd magával is végezni akart egy nő

Halálos munkabeleset: szakadékba zuhant egy úthenger Csarnóházán - Videó

Megbénították a forgalmat a bevezetőn, kegyetlen leszámolást rendeztek a belső sávban – Videó

Matteo Salvini üzent a magyaroknak

Németországban már a férfiak utazását is szabályoznák – készülnek a háborúra

Elismerte egy ukrán politológus: Orbán Viktor kampánya jól halad és erős politikai stratéga

Vérlázító eset: Feszítővassal vertek össze egy ételfutárt az utcán – Videó

Szakadékba zuhant, szörnyethalt egy magyar turista Grönlandon

A német fiatalok a szabadságuk korlátozásától tartanak

Németországban és Ausztriában egyre biztosabbak benne, hogy ki nyeri meg a választásokat Magyarországon – sajtóhír

Donald Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be