
Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában
Italmérgezés gyanúja vetődött fel az orvosok részéről, miután Zágrábban három, Fiumében pedig egy ember került kórházba az elmúlt napokban.
Az első esetet még szombaton jelentették, amikor súlyosan megsérült a nyelőcsöve és gyomra egy 19 éves férfinek, miután üdítőt fogyasztott egy fiumei étteremben. Kiderült, a vendég a Coca-Cola által forgalmazott 330 milliliteres kiszerelésű Römerquelle Emotion Blueberry Pomegranate ízesített ásványvizet ivott – írta a Jutarnji.hr.
A vállalat sajnálatát fejezte ki az esettel kapcsolatban, reményüket fejeztéki ki az érintett felépülésével kapcsolatban, és nyilvánvalóvá tették, hogy hajlandóak együttműködni az illetékes hatóságokkal.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A rejtélyes mérgezések nagy port kavartak a horvát közvéleményben, ugyanakkor még semmi sem bizonyított. Vizsgálatok folynak, és mintákat küldtek egy független, akkreditált laboratóriumba, hogy kiderüljön, valóban a szénsavas üdítőitalok állnak-e a háttérben.
Vili Beroš egészségügyi miniszter is reagált a történtekre kedden este. Elmondta, hogy egyelőre nincsenek olyan adatok a kormány birtokában, amelyek alapján bármilyen italokkal kapcsolatban figyelmeztetést adhatnának ki. Ugyanakkor kérte, hogy amennyiben valaki rosszul érzi magát akármilyen ital fogyasztását követően, forduljon a háziorvosához.
A tárcavezető szerdán délelőtt a parlament előtt már azt nyilatkozta a sajtónak, hogy több új beteget regisztráltak egy nap alatt, ötöt a fővárosban, egyet pedig Varasdon. Hivatalosan nem megerősített információk szerint 16 palackban találtak valamilyen szabálytalanságot a szakemberek.
Kapcsolódó tartalom:

Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés