
Női holttestet találtak egy szemetesben, fia végezhetett az áldozattal
Ezzel a több napja tüntető lengyel fuvarozók mellett már a gazdák is akadályozzák a forgalmat a lengyel-ukrán határon. A tiltakozók egyebek mellett a kukorica felvásárlásához nyújtott támogatások növelését, valamint a mezőgazdasági adó szinten tartását követelik - írta az MTI.
A tüntetés szervezői bejelentették: akciójukat január elejéig folytatják, addig óránként csak két teherautót engednek a határátkelőhöz. Nem akadályozzák viszont a személygépkocsik és a buszok forgalmát, valamint nem akadályozzák az Ukrajnának szánt humanitárius segély és katonai felszerelés átszállítását.
Már november elejétől már az ukrán határon tüntetnek a lengyel fuvarozók, egyebek között a Dorohusk-Rava Ruska, Hrebenne-Jahotyin, valamint Korczowa-Krakovec határátkelőkön akadályozzák a kamionforgalmat.
A fuvarozók a szállítmányozási engedélyek rendszerének visszaállítását követelik az ukrán fuvarozó cégek számára. A rendszert az ukrajnai háború kezdete után az európai uniós intézkedések keretében függesztették fel.
Szorgalmazzák továbbá az ukrajnai háború kitörése után Lengyelországban regisztrált ukrán fuvarozó cégek ellenőrzését, működési engedélyeik visszavonását. Azt is követelik, hogy az ukrán fél szüntesse be elektronikus kiléptetőrendszerét, amely megnehezíti a lengyel kamionosok hazatérését Ukrajnából.
A medykai határátkelőnél csütörtökön 34 kilométer hosszú sorban vesztegeltek a kamionok, a várakozási idő közel 130 órára nőtt.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Női holttestet találtak egy szemetesben, fia végezhetett az áldozattal

Rendkívüli hadiadóval indít a Tisza EPP-s testvérpártjával az új holland kormány

Afgán férfi erőszakolt meg egy 12 éves kislányt a játszótéren

Megölte és feldarabolta terhes nővérét egy férfi

Megkéselte barátnőjét, komótosan lezuhanyzott, azután hívta a segélyhívót

Európa készül a háborúra, de a társadalmak többsége még mindig békeidőben él

Szélsőbaloldali tüntetők romboltak Torinoban, brutálisan rátámadtak a rendőrökre

Német védelmi miniszter: semmi megalázó nincs a herevizsgálatban a sorkatonai orvosi vizsgálaton

Amputációk, drónfóbia és vegyi sérülések - az ukrán front szörnyűségeiről számoltak be orvosok

A metró elé rántott egy fiatal lányt a szudáni migráns Hamburgban

Több tucat halálos áldozata van a földcsuszamlásoknak Indonéziában

Több mint kétszázan halhattak meg bányaszerencsétlenségben a Kongói DK-ban