
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Leugrott az általános iskola tetejéről egy diák hétfőn délelőtt a kelet-szlovákiai Parnó községben – tudta meg a Nový Čas.
Egyik osztálytársa elmondása alapján az ötödik órájukra készültek a tanulók, mikor a szünetben a 15 éves Roman kimászott ablakon, majd felment a létrán a tetőre, ahonnan a mélybe vetette magát.

Fotó: az iskola hivatalos Facebook-oldala
Hamar mentők és rendőrök lepték el az intézmény környékét, a fiút pedig egy tőketerebesi kórházba szállították, ahol bár az orvosok küzdöttek az életéért, nem tudták megmenteni, belehalt sérüléseibe.
Az intézmény igazgatója, a település polgármestere és a rendőrség sem kívánta érdemben kommentálni a tragédiát, míg a nyomozás folyamatban van. A hatóságok munkáját az iskola biztonsági kameráinak felvételei is segíthetik.

Fotó: Facebook
A végzős diák egyik osztálytársa szerint bár boldognak tűnhetett a fiatal, depresszióval küzdött, amiért anyja nem engedte el sehová. A család egyik szomszédja megerősítette, a tanuló szavait, hozzátéve, hogy a fiú már korábban is kísérelt meg öngyilkosságot.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott