
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Borzalmas baleset történt egy repülőtér leszállópályáján a brazíliai Cuiabá-ban – számolt be csütörtökön a The Sun.
Már térfigyelő kamera által készített felvétel első pillanataiban észrevehető, hogy nagy a baj, hiszen a repülőgép furcsa szögben közeledett a föld felé, a következő momentumban pedig már a szárnya az aszfaltot érte.
Innentől már nem lehetett megmenteni a helyzetet, a repülő becsapódott, majd másodpercekig irányíthatatlanul csúszott előre, végül egy kerítést is elvitt, és a hangárnak ütközött. Szinte rögtön lángba borult, és sűrű fekete füst szállt fel.
A gép 42 éves pilótája, valamint egy 58 éves reptéri dolgozó azonnal, a helyszínen életét vesztette.
A kétgyerekes apa, Fernando Kawahata Barreto tapasztalt pilótának számított, a YouTube-csatornáján megosztotta a vezetéssel kapcsolatos élményeit a nézőkkel.
A fedélzeten utazott még egy testvérpár is, de a csodával határos módon megmenekültek, mivel még a robbanás előtt kijutottak a roncsból. Kisebb sérülésekkel megúszták, de helikopterrel kórházba szállították őket.
A brazil hatóságok vizsgálatot indítottak az esettel kapcsolatban.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott