
Vasúti síneken pózoltatták gyermeküket a felelőtlen szülők - Fotók
Jön a vonat! – kiáltotta a kislány.
Tenyek.hu 2023. október 25., szerda 17:39
A napokban balesetmegelőzés céljából hozták nyilvánosságra azokat a meghökkentő felvételeket, melyeket egy biztonsági kamera készített az egyik angliai vasútállomáson - írta meg a Mirror szerdán.
A Network Rail vasúti vállalat már korábban is felhívta a lakosság figyelmét a síneken való átkelés veszélyeire, azonban annyira lesokkolódtak az elmúlt napok történéseitől, hogy úgy érezték, újra fel kell szólalniuk.
Az első fotón jól látható, ahogy az apuka a sínekre állítja párját és gyermekeit, majd fotókat készít róluk. A kislány azonban nem sokáig állt egy helyben, ugyanis feléjük közeledett egy vonat.
Gyere, vonat! Jön a vonat!
- ordította apjának a kicsi, majd még idejében sikerült elugraniuk a mozdony elől.
A második képen pedig egy férfi a mobiljába feledkezve áll a sínek kellős közepén, míg kislányai körülötte játszanak.
Annak ellenére, hogy Nagy-Britannia Európa egyik legbiztonságosabb vasúti hálózatával büszkélkedhet, az elmúlt hónapokban rekordszámú baleset történt a hasonló esetek miatt a Network Rail szerint.
Április 1. és október 14. között 2981 gyalogost ért baleset a vasúti átjárókban, ami 31 százalékkal több, mint az előző évben.
A hatóságok attól tartanak, hogy az idei adatok még ennél is magasabbak lehetnek.
+Ez is érdekelheti

Családi tragédia az erdőben: vadászfegyverrel lőtte meg apját egy fiatal férfi

Kalóztámadás ért egy teherhajót Szomália közelében

Drámai tűzvész pusztított egy faluban, egész utcák égtek porrá egyetlen este alatt

Magyar bűnözőt tepertek le a rendőrök egy külföldi áruházban, hihetetlen részletek derültek ki

Texasban halálos áldozatokat is követelt a tornádó

Vád alá helyezik hétfőn a Donald Trump részvételével tartott gálavacsora helyszínén lövöldöző férfit

Tovább növekedett az erdő- és bozóttüzek kiterjedése az egyesült államokbeli Georgia államban

Leomlott egy társasház tetőszerkezete, egy járókelő belehalt a sérüléseibe

Lezárták a népszerű dunai rakpartot, tűzszerészek lepték el a környéket

Többen meghaltak a Gázai övezetben izraeli légicsapásokban

Kolumbiában többen meghaltak egy bombamerényletben az ország délnyugati részén

Elszakadt a "katapult" kábele, videón a pénteki hátborzongató baleset


