
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A gyanúsítottra a belga főváros Schaerbeek nevű negyedében, egy kávézóban nyitottak tüzet a rendőrök egy rajtaütésben. A férfi a kórházban belehalt sérüléseibe - közölte a belga szövetségi ügyészség.
Az iszlamista indíttatású támadást egy magát az Iszlám Állam tagjának nevező férfi, egy 45 éves tunéziai menedékkérő vállalta magára videoüzenetben. A magát Abdesalem Al Guilaninak nevező elkövető a közösségi médiára feltöltött videójában azt állította, hogy Allahért harcol.
A Het Laatste Nieuws című napilap honlapjára felkerült a támadásról készült videó. Látható, amint egy narancsszínű dzsekit viselő férfi egy robogóról leszállva több lövést ad le egy brüsszeli utcán.
Egy belga újságban idézett szemtanú szerint az elkövető a lövések leadása előtt azt kiabálta, hogy "Allah akbar". A videóban az elkövető azt állította, hogy a muzulmánok nevében állt bosszút, és megölt három svédet.
A merénylő 2019 novemberében kért menedékjogot Belgiumban - közölte kedden reggel Vincent van Quickenborne igazságügyi miniszter.
Az elkövetőről a rendőrségen már korábban bejelentést tettek emberkereskedelem, illegális tartózkodás és az állambiztonság veszélyeztetése miatt. A férfival kapcsolatban 2016 júliusában azt a meg nem erősített információt kapták a belga hatóságok egy külföldi titkosszolgálattól, hogy radikalizálódott, és egy konfliktuszónába akar menni, de ezt nem sikerült bizonyítani - mondta el a miniszter.
A halálos áldozatok svéd fociszurkolók, akik a hétfő esti svéd-belga EB-selejtezőre érkeztek Brüsszelbe. A merénylő a taxiból kiszálló szurkolók nyomába eredt, még egy épületbe is követte őket, ahol tüzet nyitott rájuk. A szövetségi ügyész tájékoztatása szerint a harmadik áldozat, aki megsebesült, de sérülései nem életveszélyesek, a taxisofőr volt.
A belga szövetségi ügyész szerint nincs bizonyíték arra, hogy a támadónak bármi köze lenne az Izrael és a palesztin fegyveresek között kiújult konfliktushoz. Hozzátette: lehetséges, hogy az áldozatok svéd állampolgársága volt a támadás motivációja.
Svédországban augusztusban emelték a második legmagasabb fokozatra a terrorfenyegetettséget a Korán-égetéseket követően.
Még a gyanúsított megtalálása előtt az ügyész felszólította a brüsszelieket, hogy maradjanak otthon, amíg a veszély elmúlik. Az Európai Bizottságban dolgozóknak szintén azt javasolták, hogy ne menjenek az utcára.
Alexander de Croo belga kormányfő az X-en erősítette meg, hogy a halálos áldozatok svédek voltak. Mint írta: felvette a kapcsolatot svéd kollégájával, és részvétét nyilvánította a svéd állampolgárok elleni megrázó támadás miatt.
Gunnar Strömmer svéd igazságügyi miniszter közölte, hogy a svéd kormány intenzíven dolgozik a belga hatóságokkal a történtek körülményeinek felderítésén.
Ulf Kristersson svéd kormányfő bejelentette, hogy a Belgiumban tartózkodó svédeket mobilüzenetben figyelmeztetik az óvatosságra, és arra, hogy kövessék a belga hatóságok utasításait.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke "gyáva támadásnak" bélyegezte a terrorcselekményt és részvétét fejezte ki a svéd népnek.
Charles Michel, az Európai Tanács belga elnöke, volt belga kormányfő az X-en nyilvánított részvétet a halálos támadásban elhunytak családjainak.
A belga királyi palota megdöbbenésének adott hangot, és támogatásáról biztosította a biztonsági erőket, amelyek mindent elkövetnek a tettes kézre kerítésére - fogalmaztak az X-en.
A belga média szerint Franciaország szigorította a belga határon az ellenőrzést.
Forrás: MTI
Kapcsolódó tartalmak:

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott