
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Vasárnap délután óriási lángok csaptak fel az angliai Leeds egyik forgalmas útján, amikor egy 190 ezer font (körülbelül 80 millió forint) értékű McLaren Artura szuperautó hirtelen kigyulladt, miközben egy ügyfél próbaútra vitte az autókereskedésből – írta meg a Metro kedden.
A lap információi szerint a tesztelőn kívül a kereskedés egyik dolgozója is az autóban tartózkodott, ám szerencsére egyiküknek sem esett baja.
A sokkoló esetről készült szemtanúi felvételt látva csupán a szerencsén múlt, hogy élve megúszták.
A bajtársaink 14 óra 35 perckor érkeztek a helyszínre, ahová egy veszélyes anyagokkal foglalkozó tisztet is küldtünk az elektromos akkumulátor ártalmatlanítására. A tüzet 15 óra 2 percre már el is oltották, személyi sérülés nem történt
– mondta a lapnak a nyugat-yorkshire-i tűzoltó- és mentőszolgálat szóvivője, aki azt is megerősítette, hogy a lángok keletkezésének oka egyelőre ismeretlen.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott