
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Saját keresztelőjén vesztette életét egy nagyapa az angliai Birminghamben még október 8-án. Egy családi ház kertjében folyt a szertartás, amelyet az egyházközség élőben közvetített a Facebook-oldalán.
A napokban a Daily Mail birtokába jutott felvételen látható, hogy a 61 éves férfi holtteste a vízben úszik, közben a medence körül álló 12 fős gyülekezet ügyet sem vet rá, mintha észre sem vették volna.
A Parkinson-kóros férfi körülbelül két percig küzdött az alig több mint félméteres vízben, hogy a felszínre verekedje magát, de végül elmerült.
Közben a lelkész egy fiatalabb férfit is keresztelt, de egy jó ideig ő sem figyelt fel az idős hívő szenvedésére. Mikor odapillantott, és meglátta, mi történt, leállt a közvetítés.
Délután fél kettő után riasztották a mentőket a helyszínre, de már nem tudtak segíteni a férfin, a helyszínen halottnak nyilvánították.
A jamaicai származású Robert Smith fodrászként dolgozott. Hét unokája volt, és már tizenéves korában megkeresztelkedett, de szeretett volna egy második szertartáson is részt venni, hogy újjászülessen a hitben.
A 46 éves lelkipásztort letartóztatták, de óvadék ellenében a nyomozás befejezéséig szabadlábra helyezték.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott