
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Az évek előrehaladtával kulcskérdéssé válik a jó szex, vagyis azt is mondhatnánk, hogy minél idősebbek vagyunk, annál fontosabb.
A brit Archives of Gerontology and Geriatrics című szaklapban megjelent tanulmány szerint ugyanis azok a közép- és időskorú emberek, akik elégedettebbnek érzik magukat a nemi életüket illetően, az öregedéssel is sokkal inkább meg vannak békélve.
Andre Hajek, a hamburgi Egészséggazdasági Központ munkatársa szerint egyértelmű összefüggés mutatkozik a szexuális elégedettség és az öregedés elfogadása között – írta pénteken a The Sun.

A fotó illusztráció: Tények archív
A kutatás során 5418 negyvenedik évét betöltött személyt vizsgáltak. Egytől ötig terjedő skálán kellett osztályozniuk viszonyukat a nemi életükhöz, valamint az idősödéshez. Megfigyelték, hogy a résztvevők nagy része magasabb pontszámmal értékelte saját életét, ha közben minden rendben volt az ágyban.
A professzor az eredmények tekintetében felhívta a figyelmet, mennyire fontos az ember számára a szexuális élet, hiszen a középkorúak és az idősebbek estében is megegyezett a tárgyalt jelenség.
Már korábbi kutatómunkák is igazolták, hogy a szex segíthet felvenni a kesztyűt a stresszel és a szívbetegségekkel szemben, valamint a memória épségének megőrzéséhez is hozzájárulhat.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott