
69 éves férfi erőszakolt kislányokat, egyikük 7 éves volt
Saját otthonába szervezett házibulit egy 16 éves lány szombaton a romániai Ploiești-ben. Több 16 és 19 év közti fiatal szórakozott az este folyamán – számolt be a Maszol.
A házigazda később elvonult egy másik szobába, ahol később barátai eszméletlen állapotban találtak rá. Mentőt hívtak hozzá, akik elkezdték a lány újraélesztését, de az életét már nem tudták megmenteni.
A lánynak nem voltak korábban egészségügyi panaszai, és a holttesten erőszakra utaló nyomokat sem lehetett megfigyelni, ezért boncolásra a megyei orvostani intézetbe szállították.
Úgy tudni, a tinédzserek fogyasztottak alkoholt, drogozásról azonban nincsenek információi a rendőrségnek.

69 éves férfi erőszakolt kislányokat, egyikük 7 éves volt

Megölte lányát, majd magával is végezni akart egy nő

Halálos munkabeleset: szakadékba zuhant egy úthenger Csarnóházán - Videó

Megbénították a forgalmat a bevezetőn, kegyetlen leszámolást rendeztek a belső sávban – Videó

Matteo Salvini üzent a magyaroknak

Németországban már a férfiak utazását is szabályoznák – készülnek a háborúra

Elismerte egy ukrán politológus: Orbán Viktor kampánya jól halad és erős politikai stratéga

Vérlázító eset: Feszítővassal vertek össze egy ételfutárt az utcán – Videó

Szakadékba zuhant, szörnyethalt egy magyar turista Grönlandon

A német fiatalok a szabadságuk korlátozásától tartanak

Németországban és Ausztriában egyre biztosabbak benne, hogy ki nyeri meg a választásokat Magyarországon – sajtóhír

Donald Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be