
A WC-ben szülte meg a gyermekét egy nő, de kegyetlensége, itt még nem ért véget
A Dallas-Fort Worth nemzetközi repülőtér C termináljában késő este negyed 11 körül a gépükre várakozó utasok egy nem mindennapi jelenetnek lehettek szemtanúi, ugyanis egy férfi anyaszült meztelenül sétálgatott, hatalmas mosollyal az arcán és egyáltalán nem érdekelte, mennyien nézik őt éppen. Azt nem tudni, hogy mi volt a célja ezzel, de láthatóan nagyon élvezte a dolgot.
A terminálból kizárólag az az American Airlines járatai indulnak, ezért a légitársaság szóvivője adott tájékoztatást a történteket illetően. Nyilatkozatában közölte, a férfit a repülőtér biztonsági szolgálata fogta el, majd mentális egészségügyi vizsgálatra vitték – írta meg a New York Post.
Korábbi tartalom:
Rajtakapták a hűtlen férjet, egy szál törölközőben menekült a zsúfolt utcán

A WC-ben szülte meg a gyermekét egy nő, de kegyetlensége, itt még nem ért véget

Törökországban több diák is megsebesült egy iskolai lövöldözésben

Medveriasztó spray-vel fújta le a gyerekeit, mert nem fogadtak szót

Bedrogozta, halálra verte barátnőjét, majd a kutyára fogta

Tulajdonosával együtt loptak el egy autót, a férfi meghalt

Legalább harminc ember meghalt, miután pánik tört ki egy turisztikai látványosságnál

Síremlékeket döntöttek ki ismeretlenek az erdélyi Szászrégen zsidó temetőjében

Ennek tényleg elment a józan esze: a tűzszünet alatt is fegyvereket kér Ukrajnának a volt brit miniszterelnök

A német fuvarozók azonnali védett árat követelnek a német kormánytól

Újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak

Van ahol kötelező irányjelzővel szerelni a rollereket, májustól lép életbe

Amerikai képviselők számonkérték Brüsszelt, amiért beavatkoznak a magyar választásokba