
Fagylaltozásból rémálom: apja karjaiban halt meg egy tinédzser
Az orosz-ukrán háborúnak betudhatóan az emberiség közelebb került egy nukleáris háborúhoz, mint a kubai rakétaválság óta bármikor.
Eric Weinstein amerikai matematikus szerint bár egy atomháború esélye valahol egy és öt százalék között mozog, az emberek nem veszik eléggé komolyan ezt a fenyegetést – írta csütörtökön a Daily Star.
Egyik dolog, amit megtanultam, hogy ha valaminek az esélye nem haladja meg az ötven százalékot, a népesség óriási része úgy gondolja, valószínűtlen
– fejtette ki a szakértő, aki szerint az emberek nem is mérlegelik ilyenkor a kockázatot.
Eric Weinstein elmondásai alapján fennáll a veszélye, hogy az általunk ismert világot öt férfi döntései végleg eltörlik. Vlagyimir Putyin orosz elnökre, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökre, Joe Biden amerikai elnökre, Hszi Csin-Ping kínai elnökre és Kim Dzsongun észak-koreai vezetőre gondolt.
A matematikus még 2019-ben javasolta egy fúziós bomba nyilvános bemutatóját, ugyanis úgy gondolta, a társadalom fel sem fogja, mekkora pusztításra képesek a modern kor fegyverei. Véleménye szerint az emberiség az ötvenes években érkezett el egy fordulóponthoz, az atombomba feltalálása után pár évvel.
Alva járunk az armageddon felé
– jegyezte meg Eric Weinstein, hiszen meglátása szerint az emberek hagyják, hogy a felgyorsult hétköznapok eltereljék a figyelmüket a valós veszélyről.
Úgy véli, a legtöbben csak egyfajta szappanoperának látják az ukrajnai háborút, holott ez ennél sokkal komolyabb ügy, amelyben összeomlott a második világháború óta fennálló világrend.

Fagylaltozásból rémálom: apja karjaiban halt meg egy tinédzser

Új részletek derültek ki a búvárok haláláról - videóval

Egész Afrikára kiterjedő vészhelyzetet hirdettek, súlyos a helyzet

Tízezreket csaphatott be egy nemzetközi csalóhálózat

Pusztító lángok Kaliforniában: Tízezrek menekültek az otthonaikból - videóval

Többen meghaltak Kaliforniában egy mecsetnél történt lövöldözésben

Brutális gyilkosság történt Horvátországban, a tragédia részletei megdöbbentőek

Anyamedve végezhetett egy kirándulóval a népszerű turistaösvényen

Hantavírus riadó Romániában: újabb vizsgálatok erősítették meg a fertőzést

Online ismerkedésből rémálom: napokig láncra verve hurcolta áldozatát egy férfi

Pánik Texasban: autókból nyitottak tüzet járókelőkre kamaszok

Földrengés pusztított Kínában, több ezer embert menekítettek ki - videóval