
Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását
Nemrégiben Ausztráliában egy édesanya otthon felejtett valamit, ezért a ház előtt hagyta autóját, járó motorral, a hátsó ülésen pedig ott ült mindössze 7 hónapos kisfia is. A közelben leselkedő tolvajok kiszúrták, hogy az autó egymagában áll a ház előtt, ezért megragadva a lehetőséget bepattantak és amilyen gyorsan csak lehetett, elhajtottak a helyszínről.
A kapucni mögé rejtőző tolvajoknak valószínűleg nagyon hamar feltűnt a csecsemő, ezért nem mertek kockáztatni, és inkább kereket oldottak, az eltulajdonított terepjárót az út szélén hagyták a kisfiúval együtt, aki így visszakerült családjához.
Édesanyja azt nyilatkozta, soha életében nem élt még át ilyen erősségű rettegést, mint ami azon a bizonyos napon szinte megbénította őt, de rendkívül hálás és boldog volt, mikor újra karjában tarthatta gyermekét.
A rendőrség azóta is nagy erőkkel keresi a tolvajokat, akik a térfigyelő kamerák felvételei alapján egy fehér autóval menekültek – írta meg a Mirror.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el

Teljesen elgurult az egyik ukrán militáns gyógyszere: a magyarok fűtsenek lótrágyával és fával (VIDEÓ)

Lakótelepi horror: Egy gyerek holttestére bukkantak