
Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában
Három tanár és két diák megsérült, amikor egy tanuló késsel rájuk támadt a dél-spanyolországi Jerez de la Frontera egyik középiskolájában csütörtökön – számolt be az esetről az MTI.
Az öt sérült közül négyet kórházba szállítottak, egyiküket meg is kell műteni, mert a támadó a szemén találta el - közölték a helyi hatóságok.
A 14 éves késelő diákot a rendőrök őrizetbe vették az intézményben, megtalálták nála a két kést, amelyekkel tettét elkövette.
A sajtónak nyilatkozó szemtanúk szerint a kamaszfiú tanórán vette elő a késeket, rátámadt osztálytársaira és a közbeavatkozó tanárra, majd átment a szomszéd tanterembe, ahol másokat is megsebesített.
Az ABC című napilap információi szerint a késelőt az egyik oktató tartóztatta fel a rendőrök kiérkezéséig.
Egyelőre nem közölték, hogy mi állhat a bűncselekmény hátterében.
Címlapfotó: Twitter/@informativost5

Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában

Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott

Még mindig akadozik a vasúti közlekedés Németországban a téli vihar után

Életet követelt a vihar Nagy-Britanniában, százezrek maradtak áram nélkül Franciaországban

Nigel Farage nemet mondana a brit katonák ukrajnai bevetésére

Az Egyesült Arab Emírségek veszélyesnek ítéli az Egyesült Királyság radikalizmusát

A britek folytatják a háborús eszkalációt

5 gyerekével zuhant kocsival a jeges folyóba egy édesanya, egyikük nem élte túl

Rejtélyes baj az űrállomáson, beteg lett az egyik űrhajós, hazaindulnak

Szélvihar miatt leállították az egyik francia atomerőművet

Középiskolai horror: Tanítási időben szabadult el a pokol

Az egyik űrhajós egészségi állapota miatt korábban tér vissza a Crew-11 legénysége a Nemzetközi Űrállomásról