2025. november 16. vasárnap, Adalbert, Lipót
7°C Budapest

Holtan találtak rá a 4 éves ikerpárra, alvás közben érte őket a tragédia

Enyhíthetetlen a szülők fájdalma.
Tenyek.hu
2023. szeptember 06., szerda 09:26
Vágólapra másolva!

A szörnyű eset péntek éjszaka történt az amerikai Florida államban, amikor a 4 éves ikrekre, Aurora-ra és Kellan-ra édesapjuk, Don Starr vigyázott, míg édesanyjuk dolgozott – írta meg a Metro szerdán.

A gyerekeknek szokásuk volt, hogy miután lefektették őket aludni, teljesen másik szobában, vagy helyen ébredtek fel a házban.

Ez a tragédia éjszakáján is így történt, ugyanis a kicsik a cédrusból készült, plüss játékaikat tároló faládába másztak bele, ott hajtották álomra a fejüket.


A tároló teteje azonban rájuk csukódott, így a hang- és légszigetelet ládában nem jutottak elég oxigénhez, aminek következtében megfulladtak.

Az apa másnap reggel kétségbeesetten kereste őket, majd, amikor idősebb gyermeke kiabált, hogy megtalálta testvéreit, már tudta, hogy baj van.

A kicsik temetése jövő pénteken lesz, melynek költségeit az általuk létrehozott adománygyűjtő oldalra befolyt összegből fedezik.

Az ügy vizsgálata még folyamatban van.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk