
Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik
Joe Biden hétfőn a tűzvész sújtotta Hawaiira látogatott, ahol több mint 115-en estek a katasztrófa áldozatául.
A mauiak finoman szólva sem fogadták kitörő lelkesedéssel az elnököt, többen is nyomdafestéket nem tűrő stílusban köszöntötték.
Az amerikai elnök a károsultaknak azt állította, tudja, milyen érzés elveszíteni az otthonát, hiszen közel húsz évvel ezelőtt villám csapott a házukba, ami tüzet okozott náluk.
Az AP hírügynökség felkutatta a 2004-es esetet, és kiderült, a lángok mindössze a konyhában okoztak károkat. Biden azt mondta, majdnem elveszítette aznap a feleségét, a 67-es Corvette-jét és a macskáját.
Az Egyesült Államok első embere ezután sajtótájékoztatót tartott, ahol egymás után került kínosabbnál kínosabb helyzetekbe.
Az elnöknek előbb a hawaii tisztviselők nevei okoztak problémát, majd mondandóját befejezve zavartan állt a pulpitus mögött, úgy tűnt, nem tudja, hol van.
Az interneten futótűzként kezdett terjedni egy videó is, amin Joe Biden a tűzvész túlélőivel vett részt egy találkozón. A 80 éves amerikai elnök itt is inkább csak testben volt jelen, mint lélekben, ugyanis az asztalnál ülve jól láthatóan elaludt.

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban

Durva szigor jön a katonai szolgálattal kapcsolatban Németországban

27 évesen meghalt az Európa-bajnok sportoló

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztett ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit