
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Az 55 éves férfi a francia-német határon fekvő kisvárosban, Forbachban élt szintén német származású feleségével, akit a lakásuk egyik vasráccsal lezárt szobájában tartott fogva. A nő a fogvatartás ellenére valahogyan hozzájutott egy telefonhoz, amellyel vasárnap este sikerült segítséget kérni a wiesbadeni német rendőrségtől.
A német rendőrök azonnal riadóztatták francia kollégáikat, és a férfit a metzi rendőrség egyik akciócsoportjának hétfő hajnalban sikerült őrizetbe vennie - írta a Le Républicain Lorrain című napilap.
Az egyik rendőrségi forrás szerint az 53 éves, lesoványodott nőt hétfőn reggel kopaszra nyírt fejjel, ruhátlanul, törött lábakkal és ujjakkal találták meg a lakásban. Az áldozat azt mondta, hogy férje 2011 óta tartotta elzárva a lakásban.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A rendőrség hangsúlyozta, hogy a nyomozás még folyamatban van; a BFMTV ugyanakkor az eddigi nyomozati adatok alapján úgy tudja, hogy a férj ellen erőszakos fogvatartás, kínzás és nemi erőszak gyanújával emelhetnek majd vádat.
Az RMC rádióállomás szerint találtak a lakásban egy kínzásra használt padot és egy naplót is, amelyben a férfi dokumentálta a fogvatartás alatt megtörtént eseményeket, beleérve azt is, hogy mikor adott enni a nőnek.
Forrás: MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott