
Fiatal magyar nő gyilkolt brutális módon Németországban
Múlt szerdán egy járókelő arra lett figyelmes, amint egy kóbor kutya egy szemeteszsákot cipel a szájában, amiből csecsemő sírás hangjai szűrődtek ki. A gyereket feltehetően a libanoni önkormányzati épülete előtt hagyták a zsákba csomagolva az állat azonban megtalálta. A kisbabát amilyen hamar csak lehetett kórházba vitték, arcán és testén számos horzsolást és zúzódást láttak el. A csecsemő életkorát egyelőre nem közölték, egyesek szerint újszülött, mások azonban legalább 4 hónaposnak mondanák.
A gyereket éjszaka helyezték az épület elé, azon a környéken azonban rengeteg a kóbor kutya, akik rendszerint sok kellemetlenséget okoznak a helyieknek, ez az állat azonban mégis emberibben viselkedett bárkinél és neki köszönhető, hogy a kislány életben maradt. Amennyiben senki nem jelentkezik a kislányért, várhatóan állami gondozásba kerül majd, de a hatóságok több információt egyelőre nem közöltek – írta meg a CrimeOnline.

Fiatal magyar nő gyilkolt brutális módon Németországban

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását