
Halálra fagyott a híres vízesésnél egy férfi
Felkavaró felvétel került elő egy hétvégi székelyföldi halálos balesetről – számolt be a Székelyhon.ro.
A romániai Homoródfürdő és Kápolnásfalu között haladt az az autó vasárnap délután fél három körül, amelynek fedélzeti kamerája rögzítette az eseményeket.
A videón egy másik kocsi tűnt fel a bal oldalon, amely előzés közben ráhajtott az útpadkára, sofőrje elvesztette uralmát az autó felett, és a szembesávban hajtott tovább.
Egy szemből érkező autó sofőrje lassítani kezdett, de már tehetetlen volt, összeütköztek.
Egy 53 éves nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy meghalt, míg a vele utazó 55 éves férfi megsérült.
A vétkes sofőr megúszta a balesetet, leheletében 1,10 milligramm per liter alkoholt mértek. A 39 éves, kápolnásfalusi férfit másnap őrizetbe vette a rendőrség.

Halálra fagyott a híres vízesésnél egy férfi

Halott feleségével akart repülőre szállni egy férfi

Kiderült, miért lopott emberi maradványokat a temetői rém

Repülőtereket zártak be és járatokat töröltek Európa szerte a jegesedés miatt

A NATO nyíltan a háború útján, Magyarország továbbra is ellenáll

Háborúk és veszélyek korába léptünk – kiküldték az első sorkatonai behívóleveleket Horvátországban

Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában

Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott

Még mindig akadozik a vasúti közlekedés Németországban a téli vihar után

Életet követelt a vihar Nagy-Britanniában, százezrek maradtak áram nélkül Franciaországban

Nigel Farage nemet mondana a brit katonák ukrajnai bevetésére

Az Egyesült Arab Emírségek veszélyesnek ítéli az Egyesült Királyság radikalizmusát