
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Éhen halt egy ismert vegán infuencer július 21-én, miután úgy döntött, csak gyümölcsöket fog fogyasztani. A 39 éves orosz származású Zhanna Samsonova négy évig követte ezt az egészen extrém diétát, miszerint csak gyümölcsöket, napraforgómag csírát és turmixot fogyasztott. A Sun úgy tudja, barátai aggasztónak találták a nő étrendjét, egyikük azt állította, néhány hónappal ezelőtt, amikor Srí Lankán találkoztak, Zhanna nagyon kimerültnek tűnt.
Egy emelettel felette laktam. Minden nap attól féltem, hogy reggel már csak a holttestét találom meg. Kértem őt, hogy menjen el egy kezelésre, de nem tette meg
– nyilatkozta a közeli barátja.
A közösségi oldalakon csak Zhanna D’Art néven ismert influencer Malajziában halt meg, a délkelet-ázsiai útja során. Édesanyja azt állítja, néhány órával hazarepülése előtt elkapott egy „koleraszerű vírust”, azonban halálának okát hivatalosan még nem hozták nyilvánosságra.
Címlapfotó: Instagram/@rawveganfoodchef

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott