
Borzalmas tragédia egy építkezésen: összedőlt a daru, egy ember meghalt
A hátborzongató eset múlt vasárnap történt a nyugat-londoni Southall-ban, amikor járókelők a Bulls Bridge híd alatt folyó csatornában egy feldarabolt testrészekkel teli bőröndre bukkantak – írta meg a Mirror szombaton.
A megtalálók azonnal bejelentést tettek a rendőrségen, ám pár nappal később egy levágott fejet is partra mosott a víz.
A szakemberek vizsgálatok alá vetették a holttest maradványait, az eredmények azonban kimutatták, hogy a fej és a végtagok ugyanahhoz az áldozathoz, egy 57 éves nőhöz tartoznak.
A nyomozás során kiderült, hogy a tragédia napján egy felthami címre hívták a rendőrséget, mivel az áldozatot a szomszédai 24 órája nem hallották tenni-venni a lakásban, de tudták, hogy otthon van.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Amikor az egyenruhások betörtek az ingatlanba, nagy mennyiségű vért fedeztek fel a lakás padlóján, ám akkor már sem a holttest, sem pedig a gyilkos nem tartózkodott az épületben.
Ezt követően körül néztek a szobákban és bizonyítékokat gyűjtöttek. Kihallgatták a környékbelieket, akik készségesen válaszoltak minden kérdésükre.
Így a 33 éves Arizo Nour-t gyanúsították a kegyetlenséggel, akit hétfőn elfogtak és őrizetbe vettek.
Az ügy vizsgálata folyamatban van.
Pszichiáteri szakvéleménynovemberben készül majd a férfi mentális állapotáról, a bírósági tárgyalást pedig decemberre tűzték ki.
Kapcsolódó tartalom:
Vízen lebegő, testrészekkel teli bőröndökre bukkantak az egyik híd lábánál a járókelők

Borzalmas tragédia egy építkezésen: összedőlt a daru, egy ember meghalt

Hússzor megkéselte a közös lakásukból elköltöző nőt

Elege lett abból, ahogy ránéz, ezért megölte a volt élettársát

Rendkívüli helyzetet hirdettek, miután három ház porig égett egy településen

Felfoghatatlan tragédia: Két hónapos csecsemő halála miatt indult nyomozás

Felrobbant egy elektromos roller a lakásban, megégett a tulaj

Kútba zuhant egy nagymuzsalyi nő, fotókon a rémisztő baleset helyszíne

Elfogyott az üzemanyag – átmeneti fennakadások az olasz légi közlekedésben

Egy átlagos kiszállításból óriási támogatás lett – közel 15 milliót kapott a futár

„Jó barátom, Orbán Viktor” – örömmel érkezik Budapestre JD Vance

XIV. Leó pápa: a keresztények igazságát gyakran álhírek homályosítják el

Halálos tragédia, lezuhant egy gyermek a negyedik emeletről


