
Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste
Alekszej Bogogyisztov a Telegram üzenetküldő alkalmazáson arról számolt be, hogy 441 embert, több mint 80 járművet, valamint tűzoltó repülőgépeket és helikoptereket vetettek be a 118 hektárnyi területen tomboló erdőtüzek megfékezésére.
Előző nap a helyi közigazgatás arra kérte a lakosokat, hogy önkéntesként segítsenek a mentőszolgálatoknak. Az interneten terjedő felvételeken a város feletti erdős dombok lángban állnak.
A tűz nem érinti a lakó- és üdülőövezetet, a turistákat és a helyi lakosokat nem fenyegeti veszély - közölte Ilja Umanszkij, az Orosz Utazási Szövetség (RSZT) elnöke a TASZSZ orosz hírügynökséggel.
"A tűz nem az üdülőövezetben keletkezett, egy hegygerinc áll lángokban. Az üdülőterületről látható, de elég messze van a lakott területtől, még inkább az üdülőzónától. Nem fenyegeti közvetlenül a helyi lakosok és nyaralók életét vagy egészségét. Nem fenyegeti az üdülési szezont és az üdülést Gelendzsikben" - mondta.
Umanszkij a tűz gyors felszámolására számít. Az oltásban két Mi-8-as helikopter és két Be-200-as kétéltű repülőgép vesz részt.
Oroszország párás fekete-tengeri partvidékén ritkák az erdőtüzek, de Európa nagy részén a nyáron több hőhullám is tombolt, ami a kontinens egészén tüzeket okozott.
Forrás: MTI / A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban