
Medvétől megrémült két magyar került veszélybe Erdélyben
Holtan találtak egy 41 éves férfit a Duna bécsi szakaszán – számolt be kedden a Bild.
A rendőrség feltételezése szerint ő ölte meg ötéves kisfiát, akit két nappal korábban szintén holtan találtak a folyóban.
A férfinek egy megbeszélt időpontra kellett volna visszavinni a gyereket az édesanyjának, ám találkozásukkor a volt feleségére támadt. Előbb lőfegyverrel, majd késsel fenyegette a 39 éves nőt, fiukat pedig nem vitte magával.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A gyerek holttestét szombaton találták meg, de külsérelmi nyomok nem voltak rajta, az előzetes szakértői vélemény szerint egyszerűen megfulladt. Apja halálának okát a rendőrség egyelőre nem részletezte.

Medvétől megrémült két magyar került veszélybe Erdélyben

P*niszbotrány borzolja a kedélyeket a téli olimpián

Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit