
Karacsiban tűz ütött ki egy bevásárlóközpontban, többen meghaltak
A hatóságok tájékoztatása szerint Nelson Matust, a Lo Real Guerrero című hírportál főszerkesztőjét Acapulcóban lőtték le egy parkolóban. Matus ellen már 2017-ben és 2019-ben is gyilkosságot kíséreltek meg.
Balbina Flores, a Riporterek Határok Nélkül nevű nemzetközi szervezet mexikói irodavezetője kiemelte, hogy Matus 15 éve foglalkozott az államban elkövetett, felderítetlenül maradt erőszakcselekményekkel.
Alig egy héttel korábban a hatóságok megtalálták a La Jornada című lap eltűnt újságírója, Luis Martin Sanchez holttestét. A Riporterek Határok Nélkül Mexikót a világ egyik legveszélyesebb államának tartja, ahol komoly kockázatot jelent újságíróként dolgozni. A szervezet adatai szerint 2000 óta több mint 150 újságírót öltek meg az országban.
A mexikói kormány szerint 2022-ben 13 újságírógyilkosságot jegyeztek fel, és a hatóságok vizsgálják, hogy ezek az események összefüggésben álltak-e az áldozatok szakmájával. A korrupciós ügyek és kábítószer-kereskedelem témájával foglalkozó újságírók elleni bűncselekmények többsége büntetlenül marad.
Forrás: MTI/a címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Karacsiban tűz ütött ki egy bevásárlóközpontban, többen meghaltak

200 kilométer per órával menekült egy audis a rendőrök elől

Többen meghaltak lavinákban Salzburg térségében

Fejbe lőtte apját egy 11 éves kisfiú, mert elvette videójátékát

Tízéves gyereket erőszakolt meg és ejtett teherbe egy migráns

Ursula von der Leyen: erőteljesen és kitartóan kell támogatni Kijevet

3 méteres hó lepte el az autókat, házakat, megbénított mindent - videóval

Kalapáccsal verte agyon laktótársát egy nő, majd napokig élt a holttesttel

Vészhelyzet után, Földet ért a Crew–11 legénysége

Halálra verte feleségét és anyósát egy férfi, közös gyermeküket elrabolta

Az egész ukrán politikai elit érintett a korrupciós botrányban, kenőpénzzel fotózták le Julia Timosenkót

Trump szerint Zelenszkij akadályozza a békét, nem Putyin