
Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr
A lengyel főváros közelében hétfő este lezuhant egy kisrepülőgép landolás közben egy hangárra, amelyben többen vihar elől kerestek menedéket; a hatóságok megerősítették öt ember, köztük a pilóta halálát, öten pedig megsérültek - közölte a lengyel sajtó tájékoztatása alapján az MTI.
A TVN24 lengyel kereskedelmi hírtelevízió szerint a Varsótól mintegy 45 kilométerre fekvő Chrcynno falunál egy ejtőernyősöknek szánt kisebb repülőtéren próbált leszállni egy hirtelen kialakult viharban a Cessna Caravan típusú könnyű repülőgép.
Monika Nowakowska-Brynda, a lengyel tűzoltóság főparancsnoksága sajtóosztályának munkatársa a Polsat News kereskedelmi hírtelevíziónak elmondta: a balesetben összesen 14 ember volt érintett. Négyen sérülések nélkül vészelték át a karambolt, amely során a hangár összedőlt.
A helyszínre a tűzoltóság és rendőrség nagy erőkkel vonult ki, a tévéfelvételeken mentőautók és mentőhelikopterek is láthatók.
Címlapfotó: Twitter/@BNONews

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire