
Megölte párja kisfiát, hogy „helyet csináljon” közös gyermeküknek
Mark Rutte sajtótájékoztatóján elmondta: a koalícióban áthidalhatatlanak bizonyultak a nézeteltérések migrációs ügyben és a négy párt közösen arra a következtetésre jutott, hogy nem lehetséges a megállapodás.
Hozzátette, hogy az új választásokig ügyvivő miniszterelnökként folytatja munkáját, különös tekintettel arra, hogy Ukrajnát továbbra is támogassa.
Arra a kérdésre, hogy szeretne-e újra a VVD listavezetője lenni, Rutte igennel válaszolt.
Az új választásokra vélhetően november közepén kerül majd sor. A kormány lemondása után Sándor Vilmos holland királynak hivatalosan fel kell oszlatnia a parlament alsóházát.
A migrációs politikáról hónapok óta folynak viták a koalíción belül. A kormányfő által vezetett liberális-konzervatív Szabaddemokrata Néppárt (VVD) és a Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) szigorításokat szorgalmazott a Hollandiába érkező menedékkérők számának korlátozására, míg a balliberális 66-os Demokraták (D66) és a Keresztény Unió Pártja ezt elutasította.

Fotó: Mark Rutte/Facebook
A nézeteltérések egyik oka a menedékkérők "két státuszú rendszerének" kialakítása körül összpontosult, amelynek értelmében a menedékkérők a kérelmezési folyamat kezdetén vagy "A" vagy "B" státuszt kapnának, és ez határozná meg, hogy milyen jogokkal rendelkezhetnek.
Az "A" státusz állandó tartózkodási engedélyt jelentene, a "B" státusz ideiglenes lenne. A vita konkrétan arról szólt, hogy a "B" státuszú személyek jogosultak-e családegyesítési jogokra is.
A VVD különbséget kíván tenni az üldöztetéssel szembenéző menekültek és a háború elől menekülők között. A párt az utóbbi csoportba tartozó menekültek hozzátartozói számára szeretné megnehezíteni a Hollandiába való beutazást.
A Keresztény Unió Pártja és a D66 ezt a javaslatot elfogadhatatlannak találta.
A negyedik Rutte-kabinet bukása 543 nappal a beiktatása után következett be. Mark Rutte 2010 óta Hollandia miniszterelnöke.
A harmadik Rutte-kormány 2017-ben alakult, miután megnyerte a választásokat, azonban 2021-ben lemondásra kényszerült a hollandiai gyermekgondozási támogatások körül kialakult botrány miatt, majd 2022-ben ismét választásokat nyert.
Forrás: MTI

Megölte párja kisfiát, hogy „helyet csináljon” közös gyermeküknek

Négy csecsemő holttestét találták meg egy nő házában

Felgyújtotta házát egy férfi, két kisgyerek égett benne

Zelenszkij: Soha nem elég. Akkor lesz elég, ha véget ér a háború

Összeütközött két vonat, rengetegen sérültek meg

A Fülöp-szigeteken közel 1 millió embert evakuáltak a közeledő szupertájfun érkezése előtt

Sikítófrászt fog kapni Ursula von der Leyen és Zelenszkij, ha meglátják ezt a térképet!

Tragikus tűzvész egy parfümraktárban: hatan meghaltak, öten megsérültek

Sokkoló fordulat: Elítélték Angliában a nőt, aki azt állította, ő Madeleine McCann, mégsem megy börtönbe

Biztosítási pénzért gyújtotta fel a mosókonyháját egy 29 éves férfi

Többen életüket vesztették egy balesetben az erőműben

Rossz címet adtak meg egy takarítónőnek, ahogy ajtót nyitott, lelőtték