
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A bizottság arról tájékoztatott, hogy a rakéta 1000 kilométert tett meg, mielőtt a Japán-tengerbe zuhant volna. Tokió részéről azt közölték, a rakéta mintegy 74 percen át tartózkodott a levegőben, több mint 6000 kilométeres magasságban. Ez idén Phenjan 12. rakétafellövése. A Jun Szok Jol dél-koreai elnök irodája által kiadott közleményben leszögezik: Phenjan "súlyos árat" fizet a rakétafellövésért.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Alig egy nappal korábban Kim Dzsong Un észak-koreai vezető befolyásos húga, Kim Jo Dzsong azt állította, hogy amerikai gépek sértették meg az észak-koreai légteret és azt vetette Washington szemére, hogy ő felelős a térségben lévő feszültség eszkalációjáért.
ENSZ-határozatok tiltják Észak-Korea számára a ballisztikus rakéták fejlesztését, melyek típustól függően akár nukleáris robbanófejek célba juttatására is képesek lehetnek. A phenjani vezetés súlyos nemzetközi szankciók hatálya alatt áll nukleáris programja miatt.
Forrás: MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott