
Borzalmas tragédia egy építkezésen: összedőlt a daru, egy ember meghalt
A nyílt utcán erőszakoltak meg egy nőt a németországi Hildsheim belvárosában – számolt be a philosophia-perennis.com.
A férfi szombat hajnalban fél három körül előbb a 43 éves nő közelébe férkőzött, majd egy kávézó és több üzlet szomszédságában a földre vitte.
Megverte áldozatát, megpróbálta levetkőztetni, és megerőszakolta, az arra járók azonban ügyet sem vetettek a szexuális bántalmazásra.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Egy ott lakó elmondta, hogy nagy zajra lett figyelmes, de ekkor még azt hitte, két férfi esett egymásnak az éjszakában. Mikor látta, mi történik valójában, értesítette a rendőrséget, és próbálta felhívni a járókelők figyelmét, de senki sem törődött vele.
Az erőszakoló egy 175-180 centiméter magas, 30-35 év körüli, sötét bőrű férfi volt, akit üldözőbe vettek a kiérkező rendőrök, de sikerült meglógnia.

Borzalmas tragédia egy építkezésen: összedőlt a daru, egy ember meghalt

Hússzor megkéselte a közös lakásukból elköltöző nőt

Elege lett abból, ahogy ránéz, ezért megölte a volt élettársát

Rendkívüli helyzetet hirdettek, miután három ház porig égett egy településen

Felfoghatatlan tragédia: Két hónapos csecsemő halála miatt indult nyomozás

Felrobbant egy elektromos roller a lakásban, megégett a tulaj

Kútba zuhant egy nagymuzsalyi nő, fotókon a rémisztő baleset helyszíne

Elfogyott az üzemanyag – átmeneti fennakadások az olasz légi közlekedésben

Egy átlagos kiszállításból óriási támogatás lett – közel 15 milliót kapott a futár

„Jó barátom, Orbán Viktor” – örömmel érkezik Budapestre JD Vance

XIV. Leó pápa: a keresztények igazságát gyakran álhírek homályosítják el

Halálos tragédia, lezuhant egy gyermek a negyedik emeletről


