
Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban
Leigh Blanning 82 éves édesapja tavaly decemberben hunyt el, azonban januárra tervezett temetése teljes káoszba fordult, amikor kiderült, a holttest valahol elveszett – írta meg a Daily Mail. A férfi testének elvesztésére néhány órával a temetés előtt derült fény, a vállalat viszont azzal magyarázta a helyzetet, hogy lerobbant a halottaskocsijuk, ez azonban nem volt igaz. A cég belső vizsgálatából kiderült, a férfi teste véletlenül Bath-ban maradt, ahol előzetesen felkészítették a temetésre, később azonban nem szállították vissza a cég telephelyére, Somerset-be.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Ez volt a legrosszabb élmény, amiben valaha részem volt. Még most, hónapokkal később sem érzem, hogy igazságot szolgáltattak volna. Cserbenhagytam apámat, ettől nagyon dühös vagyok
– nyilatkozta később Leigh Blanning, akit a temetés napján a cég vezetője hívott fel telefonon, hogy a temetést el kell halasztani. A temetkezési cég felajánlotta, hogy átszervezi a gyászszertartást a következő hét péntekjére, azonban az az időpont sok gyászolónak már nem volt megfelelő.
A férfi belső vizsgálatot kért a cégtől, amire válaszként elismerték, hogy hibáztak és hazudtak, valamint elnézést kértek ügyfelüktől. A cég azt állítja, a vizsgálatot követően változtatásokat vezettek be annak érdekében, hogy ez soha ne ismétlődhessen meg.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el

Teljesen elgurult az egyik ukrán militáns gyógyszere: a magyarok fűtsenek lótrágyával és fával (VIDEÓ)

Lakótelepi horror: Egy gyerek holttestére bukkantak

Teherhajóval ütközött össze egy halászhajó Japánban, többen meghaltak