
Fegyveres támadásban megöltek tíz embert egy mexikói faluban
Az eset csütörtökön történt a Szeben Megyei Klinikai Sürgősségi Kórházban Romániában, miután egy beteg ismeretlen körülmények között kizuhant az idegsebészeti osztály harmadik emeletéről – írta meg a Maszol.
A lap szerint a pácienst azonnal megműtötték, jelenleg az intenzív osztályon intubálva fekszik.
A kórház vizsgálatot indít a sajnálatos eset körülményeinek feltárására
- olvasható az intézmény közleményében.
A beteget eredetileg koponyatöréssel utalták be kedden a kórházba, a sürgősségi ellátása után pedig az idegsebészeti osztályon kezelték.
Az intézmény a közleményében kiemelte, hogy a férfi a beutalásakor eszméleténél volt, nem volt alkohol befolyása alatt. A kórteremben végig nyugodtan viselkedett, a kórházi személyzettel folyamatosan kommunikált.

Fotó: Szeben Megyei Klinikai Sürgősségi Kórház hivatalos Facebook-oldala
A csütörtöki újabb CT-vizsgálat szerint állapota javult. Az aznapi orvosi vizit során is közlékeny és együttműködő volt, nem volt olyan tünete, ami különlegesebb óvintézkedéseket indokolt volna
- közölte a kórház.
A Szeben Megyei Rendőrség szombat délben bejelentette, hogy kivizsgálják a történteket, az egészségügyi intézmény pedig belső vizsgálatot indított az ügyben.
Közleményükben kitértek arra is, hogy nem a kórház vezetőségétől, hanem a sajtóból értesültek a balesetről.

Fegyveres támadásban megöltek tíz embert egy mexikói faluban

Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államokban

Holttestet találtak egy parkolóház előtt

Utasokkal a fedélzetén kényszerleszállást hajtott végre egy easyJet-járat

Kiderült: Elmebeteg az olaszországi tömeges gázolás elkövetője, őrizetbe vették - videóval

Újabb állampolgár hantavírus-tesztje lett pozitív

Fényes nappal tört-zúzott egy férfi egy bevásárlóközpontban - videóval

Nemzetközi szintű közegészségügyi vészhelyzetet hirdettek az ebolajárvány miatt

Szakadékba zuhant egy motoros, szörnyethalt

13 betegnél azonosították az ebola egy ritka vírusvariánsát Afrikában

Tömegtüntetések voltak Londonban, több rendőr megsérült - videóval

Lelőtte terhes barátnőjét egy tini, a lány barátai is megsérültek