
Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr
A napokban ahhoz a nyolcgyermekes családhoz riasztották a mentőket Romániában, ahol a szülők egy havi adagnak megfelelő tuberkulózis kezelésére felírtantibiotikumot adtak be gyermekeiknek – írta meg aMaszol szerdán.
Hatan mindenféle tiltakozás nélkül elfogyasztották, ám ketten nem voltak hajlandóak lenyelni az orvosságot.
Mivel a gyerekek rosszul lettek és eszméletlen állapotba kerültek, így a szülők értesítették a mentőket.
Míg a mentőhelikopter három gyereket Bukarestbe szállított, addig a többieket mentőautó vitte kórházba.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az öt lány (5 és 16 év közöttiek) és a 13 éves fiú sincs már életveszélyben.
A Călărași megyei Dragalináról származó hat gyermek állapota stabil
– tájékoztatta a lapot Raluca Alexandru, a bukaresti Grigore Alexandrescu Kórház szóvivője.
Eszméletüknél vannak, az első diagnózisok alapján úgy tűnik, nem léptek fel komplikációk
– tette hozzá az orvos, aki azt is elárulta, hogy a gyógyszert „megelőzés céljából” adták be nekik a szüleik.
A rendőrség még vizsgálja az eset okát és körülményeit.

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire