
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Telefonon értesítette a rendőröket egy férfi még februárban, hogy egy tolvaj beosont a házába, és kifosztotta a szerbiai Bogatić-ban – írta pénteken a Délhír.
Beszámolója szerint a rabló a kerítésen át jutott be az otthonába, ahonnan 120 ezer dinárt, azaz közel 380 ezer forintot vitt el.
Az egyenruhások nagy erőkkel kezdetek neki az ügy felgöngyölítésének, végigjárták azokat a helyeket, ahol a férfi járhatott, valamint kikérdeztek mindenkit, aki kapcsolatban állt vele. Így jöttek rá, hogy egy kocsmában töltötte az előző estét.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Később aztán az S. D.-ként emlegetett bejelentő bevallotta a nyomozóknak, az egész történet csak kacsa. A valóság ezzel szemben az, hogy a 120 ezer dinárt hitelként vette fel, majd a kocsmában egy az egyben el is verte italra és énekesnőre.
Fordult tehát a kocka, most már a „kirabolt” férfi ellen folyik eljárás a hatóságok félrevezetése miatt.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott