
Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste
Több mint 12 métert zuhant egy 6 éves gyerek egy mexikói kalandparkban, miután elszakadt az őt biztosító heveder – számolt be az esetről a Fox News. A vasárnap történt eset kapcsán a gyerek családtagjai közösségi oldalukon most azt írták, hogy a kötélpályáról a fiú az alatta fekvő mesterséges medencébe esett. Az esetről videó is készült, amin látható, ahogy a fiút a pályán egy felnőtt követi, majd hirtelen megállnak és a gyerek a mélybe zuhan.
A bajbajutott Cesart egy közelben lévő turista mentette ki a medencéből. A család nyilatkozata szerint a gyerek ugyan csak könnyebb sérüléseket szenvedett, de a történtek súlyosan traumatizálták őt.
A hatóságok az eset után felfüggesztették a magánszemély által üzemeltetett kalandpark egyes pályáinak működését, és már folynak a vizsgálatok.
Címlapfotó: Facebook/J Cesar Sauceda

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban