
Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el
Egy afrikai származású bevándorló támadt rá brutálisan egy asszonyra és unokájára a franciaországi Bordeaux-ban – számolt be a Free Press Journal kedden.
A férfi először csak távolabbról figyelte a kislányt és nagymamáját, akik egy ház kapujában állva az utcán kémleltek valamit. Látszólag vártak valakit, aki viszont nem érkezett meg, ezért úgy döntöttek, visszamennek a házba.
Ekkor lépett közelebb a migráns, és mielőtt áldozatai bezárhatták volna a kaput, rájuk rontott. Kirángatta őket a járdára, és földre vitte mindkettejüket.
Ezt követően a kislányt arrébb rántotta, felkapott valamit a földről, majd eliszkolt. Menekülés közben még valamit elejtett, amiért lehajolt, és villámgyorsan elhagyta a helyszínt.
"Ez Bordeaux ma. Ezt tették az országunkkal. Franciák, ébredjetek fel!" – írta az eset kapcsán Eric Zemmour volt francia elnökjelölt.
Rövid időn belül ez a második, migráns által elkövetett brutális támadás Franciaországban. Június 8-án parkban játszó gyerekeket késelt meg egy szír állampolgár Annecy-ben.
Különösen aggasztóak a történések annak fényében, hogy az Európai Unió arra kötelezné a tagállamokat, hogy bevándorlókat fogadjanak be, ellenkező esetben súlyos pénzbüntetéssel sújtanák az egyes országokat. A migránskvóta gondolatát a magyar társadalom döntő többsége és a magyar kormány is egyértelműen elutasítja.
A tervvel kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök úgy fogalmazott: „Brüsszel visszaél a hatalmával. Át akarják telepíteni Magyarországra erővel a migránsokat. Ez elfogadhatatlan! Erőszakkal akarnak bevándorlóországot csinálni Magyarországból”.
Kapcsolódó tartalom

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el

Teljesen elgurult az egyik ukrán militáns gyógyszere: a magyarok fűtsenek lótrágyával és fával (VIDEÓ)

Lakótelepi horror: Egy gyerek holttestére bukkantak

Teherhajóval ütközött össze egy halászhajó Japánban, többen meghaltak

Több öngyilkos merényletet követtek el Nigériában, a rendőrség számos áldozatról számolt be

Több mint 400 halottja van a kabuli kórházat ért pakisztáni légicsapásnak

Lelőtt rakéta repeszei öltek meg egy embert Sir Bani Yas szigeten, Abu-Dzabiban

Az ukránok lebuktatják Brüsszel és Zelenszkij összejátszását + videó

Kukában találtak rá egy férfi holttestére, kiderültek a részletek

10 éves kisfiú késelt a játszótéren, egy 7 éves kislányt szúrt le

Zelenszkij túl messzire ment: újabb magyar férfit raboltak el a toborzók Ukrajnában

Trump döntött: Washington ukrán segítség nélkül is elbánik az iráni drónokkal