2025. december 06. szombat, Miklós
9°C Budapest

Túlságosan ellazult egy Budapestre tartó busz sofőrje, egy utas levideózta

Sokak szerint drogszaga van a dolognak. 
Tenyek.hu
2023. május 11., csütörtök 17:18
Vágólapra másolva!

Szörnyen szórakozott állapotban volt munka közben az a buszsofőr, akit saját utasai vettek videóra – számolt be szerdán a Tuzlanski.ba.

Egy ismert horvát közlekedési társaság kirándulóbuszával tartott Budapest felé a férfi, azt azonban túlzás lenne állítani, hogy minden energiáját lekötötte a vezetés.

Miután kortyolt egyet a flakonjából, fülhallgatóval a fülében kis híján táncra perdült a vezetői ülésen, fejét ritmusra járatta a létező minden irányba. Voltak pillanatok, mikor kizárt, hogy bármit is látott az útból.


A felvétel villámgyorsan elterjedt az interneten, többen is úgy vélik, kábítószerhez nyúlhatott a férfi.

A sofőr a magyar fővárosban vett fel egy koreai turistacsoportot este nyolc óra körül, ám csak tíz perccel hajnali két óra előtt érkezett meg Bécsbe, vagyis közel kétszer annyi idő alatt tette meg az egyébként három óra alatt is teljesíthető utat.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk