
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A csalásra – miszerint egy 60 éves férfi 6 éven keresztül nem jelentette 86 éves édesanyja halálát – csütörtökön derült fény, amikor a rendőrség és a tűzoltók feltörték az észak-olaszországi Veneto régióban található veronai lakást – írta meg a Mirror hétfőn.
A hatóságok azért kényszerültek ehhez a megoldáshoz, mert nem érték el az ingatlan tulajdonosát, Helgát.
A rendőrség ugyanis a napokban ellenőrizte az iratait, és kiderült, hogy évek óta nem igényelt egészségbiztosítási kártyát, még a koronavírus-járvány idején sem.
Így a lakáshoz mentek, majd amikor többszöri felszólítás ellenére sem kaptak választ, berontottak.
Ekkor találtak rá Helga lebomlott, mumifikálódott holttestére az ágyán, ami egy cipzáros zsákba volt begyömöszölve.

Fotó: olasz rendőrség
A maradványokat átadták a halottkémeknek, akik boncolás során fogják megállapítani a nő halálának okát.
A férfi – aki a felfedezéskor nem tartózkodott otthon, de később feladta magát a rendőrségen – a szomszédoknak éveken át azt hazudta, hogy anyja Németországba költözött.
A helyi média arról számolt be, hogy a csaló hat éven keresztül évi 30 ezer eurót (több mint 11 millió forintot) zsebelt be, így összesen 180 ezer euróra(több mint 67 millió forintra) tett szert jogtalanul.
Az ügy vizsgálata még folyamatban van.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott