
Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását
Egy furcsán viselkedő nő miatt értesítették a rendőröket egy parkolóházhoz csütörtök este az amerikai Sandy Springs-ben – írta a Crime Online.
A környéken lakó nőhöz egy férfi is érkezett, aki közös gyerekük édesapja. A kérdésre, hogy hol van a kislány, az anya zavartan annyit mondott, hogy a tó fenekén. A rendőrök és a tűzoltók azonnal átkutatták az említett dísztavat, és órákkal később valóban megtalálták a 22 hónapos gyereket. Kórházba szállították, ahol a kis Nirvana életét vesztette.
A biztonsági kamera felvételén a hatóságok felfedezték az anyát, Asia Calabrese-Lewis-t, aki láthatóan gyerekével sétált, majd hat percre eltűnt, ezt követően pedig ruha nélkül sétált vissza a képbe.
A nőt őrizetben tartják, az orvosszakértő ugyanis még nem állapította meg a kislány halálának pontos okát, és a hatóságok egyelőre nem zárkóznak el a gyilkosságtól sem.

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el

Teljesen elgurult az egyik ukrán militáns gyógyszere: a magyarok fűtsenek lótrágyával és fával (VIDEÓ)

Lakótelepi horror: Egy gyerek holttestére bukkantak