
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A bejelentés szerint a hétfő hajnalban pusztító tüzet a kollégiumban lakó egyik diáklány gyújtotta meg mérgében, miután az egyik tanár elkobozta a telefonját.
A tűzvészben elhunytak többsége őslakos lány volt, nagyobb részük már a helyszínen meghalt.
A Guyana középső részén fekvő Mahdi polgármestere, David Adams a Reuters hírügynökségnek megerősítette, hogy a fiatal lányt "érintettnek" tartják az ügyben.
Hozzátette, hogy a diáklány nem sérült meg a tűzvészben, de arról nem tudott nyilatkozni, hogy őrizetbe vették-e. A rendőrségi közlemény sem említi a lány letartóztatását.
Néhány diák a nyomozók kérdéseire válaszolva elmondta, hogy a tűz idején sikoltozásokra ébredtek fel, a lányok mosdója felől gomolygó füstre és lángokra lettek figyelmesek.
A katasztrófa halálos áldozatai közül hat lány holttestének vizsgálatát elvégző hatósági orvosszakértő jelentése szerint a diákok füstmérgezésben, valamint súlyos égési sérülések következtében vesztették életüket. További tizenhárom tanuló holttestét DNS-vizsgálatra a fővárosba kellett szállítani.
A tragédiát követően közel 30 gyermeket szállítottak kórházba különböző sérülésekkel.
Guyana oktatásügyi minisztere, Priya Manickchand a Reuters hírügynökségnek elmondta, vizsgálják azokat az állításokat, hogy a kollégiumot nem szerelték fel modern tűzjelző rendszerrel, és a diákok korábban nem vettek részt tűzvédelmi oktatáson.
Az érintett tanulók családjának égési sérültekkel foglalkozó specialisták, pszichiáterek és más egészségügyi szakemberek is segítséget nyújtanak - tette hozzá Manickchand.
A tűzvész legfiatalabb halálos áldozata a kollégium gondnokának ötéves fia volt. Az összes többi áldozat lány volt, köztük testvérek és ikertestvérek is.
A dél-amerikai ország elnöke, Irfaan Ali az áldozatok családjaival is találkozott hétfőn, és bejelentette, hogy háromnapos nemzeti gyászt rendelt el.
Forrás: MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott