
Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó
A vasárnapi, mintegy három órán át tartó rendezvényen ezrek vettek részt, köztük Amit Shah belügyminiszter és a kormányzó Indiai Néppárt (Bháratíja Dzsanata Párt, BJP) több más vezető politikusa is. Az ünnepség végén sokan kiszáradásra, magas vérnyomásra és egyéb, hőguta okozta tünetekre panaszkodtak.
A díjátadót egy ismert szociális munkás tiszteletére rendezték, és bár aznap rekordmeleget mértek, a hatóságok pedig hőségriadót is elrendeltek, a rendezvényről készített felvételeken jól látszik, hogy a szervezők semmiféle árnyékos helyről nem gondoskodtak. Tisztségviselők mindazonáltal azt mondták, a díjátadón frissítőket és orvosi felügyeletet is biztosítottak a résztvevőknek.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Eknat Sinde, Maharastra államminisztere "váratlannak és fájdalmasnak" nevezte a tragédiát, és bejelentette, hogy az áldozatok hozzátartozói 50 ezer rúpia (207 ezer forint) kártérítést, a kórházban ápolt emberek pedig ingyenes ellátást kapnak.
Április egyike a legmelegebb hónapoknak Indiában, az ellenzék pedig azt vetette az állam kormányzata szemére, hogy nem lett volna szabad ebben az időszakban megtartania a rendezvényt és vizsgálatot sürgetett. Indiában 1901 óta az idei február volt a legmelegebb, az ország meteorológiai intézete további hőhullámokat valószínűsített a márciustól májusig terjedő időszakra.
Forrás: MTI

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval