
Sokkló kutatási eredmény: Már a korai tanulási készségeket is késlelteti a klímaválság
Gyilkossággal fenyegetőzött, majd elrabolta kisfiát egy minnesotai apa március végén. A 29 éves férfinek három gyereke van, a feleségével viszont sűrűn veszekedtek. Az apa azt mondta a nőnek és gyerekeinek, hogy meg fogja őket ölni, majd elvitte magával a 2 éves kisfiút.
Walter Brown többször erőszakoskodott velük az anya szerint, már volt olyan eset, hogy késsel a kezében zaklatta családját. Ekkor egy rendőr is a helyszínre ment, akit az erőszakos apa hasba rúgott, majd letartóztatták őt.
Az emberrablás napján Brown betört a lakásba és elvitte a fiút néhány ruhával együtt. Az anya felhívta őt telefonon, akit ismét megfenyegetett és azt is mondta neki, hogy öngyilkos lesz.

Kép forrása: Koran Brown, Walter Brown/mankatói hatóságok
A rendőrség még mindig keresi az eltűnt fiút, az apa telefonjának adatai alapján legutoljára március 30-án egy Tennessee állambeli repülőtéren tartózkodtak, viszont a biztonsági kamerák felvételein nem szerepelnek – közölte a CrimeOnline.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Sokkló kutatási eredmény: Már a korai tanulási készségeket is késlelteti a klímaválság

Golden Globe: Az Egyik csata a másik után vezeti a filmes jelöléseket

Levelet kap minden 18 éves férfi a katonai szolgálat miatt Németországban

Válságstábot tart az európai „háborúpárti elit” Londonban

Paprikaspray-vel elkövetett támadás okozott fennakadást a londoni Heathrow repülőtéren

Többen meghaltak egy goai diszkótűzben

Holttestet találtak egy óvoda udvarán, megrázó látvány fogadott egy édesanyát

Katonák egy csoportja hatalomátvételt jelentett be Beninben

Nagy a baj: A csernobili atomerőműnél azonnali beavatkozás szükséges

Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak

A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot

Ismét lövöldözés tört ki az afgán-pakisztáni határon, halottak is vannak