
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A helyi vadászegyesület az esetről értesítette az illetékes minisztériumot. A férfi egy olyan területen sétált, ahol fakivágás folyik - közölte az önkormányzat, és ismételten felszólította a helyieket és más látogatókat, hogy tartsák be a medvetámadások megelőzésére vonatkozó szabályokat: csak jól kitaposott ösvényt használjanak, és a kutyákat tartsák pórázon.
A 24ur.com szlovén hírportál beszámolója szerint az esetről reggel fél nyolc körül értesítették a rendőrséget. A férfi kutyájával és egy másik emberrel sétált az erdőben, amikor rátámadt a medve. Az állat a lábába harapott, de a férfi szerencsére nem szenvedett életveszélyes sérüléseket - írta a portál.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A skofljicai hatóságok számára nem idegenek az ilyen incidensek, mivel a területükön sok medve él. 2019 júniusában egy kölykeit védő nőstény barnamedve egy hét különbséggel kétszer is emberre támadott ugyanazon a területen. Az első áldozata egy kocogó volt, a másik pedig egy 80 éves nőt. Mindkét áldozat túlélte a támadást.
Szlovéniában 2000 óta 16 medvetámadást regisztráltak, évente átlagosan legfeljebb kettőt. A legtöbb támadás során az emberek csak kisebb sérüléseket szenvednek. Szlovéniában nagy a medvepopuláció, a becslések 1100 egyedet tartanak számon, és a hatóságok a következő években 800-ra szeretnék csökkenteni a számukat. A szlovén természeti erőforrások minisztériuma a múlt héten adott zöld jelzést 230 barnamedve elejtésére.
Forrás: MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott